A védett termékét, elnevezését más személy használja

Képernyőfotó 2015-05-25 - 20.09.03Ön tudott róla, hogy létezik olyan, hogy vitatott ügyek védelme? Bevallom, nekem fogalmam sem volt róla. Egy peres ügy kapcsán hallottam róla először, melyben munkahelyem is érintett volt. A probléma lényege az volt, hogy az általunk védjegyezetett termékek megjelentek a piacon a mi engedélyünk nélkül, és felszólításra sem vonták vissza azokat. A békés próbálkozás után aztán eldöntöttük, hogy komolyabb eszközökhöz fordulunk és érvényesítjük igazunkat. Ekkor ismertem meg a Szabadalom-védjegy munkatársait, akik szakértői partnereik segítségével megtették a szükséges lépéseket a  jogtalan felhasználókkal szemben. Találkozásaink során nyilvánvalóvá vált, hogy milyen sokrétű munkát végeznek , és ennek hatására eldöntöttem, hogy saját munkán során is igénybe veszem majd a segítségüket. Barátommal ugyanis egy találmányon dolgozunk, melyet minél előbb szeretnének bemutatni Magyarországon, majd a világban is. Remélem ennek most már nem lesz akadályozó tényezője és legközelebb magánemberként találkozhatok velük.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!